A II. világháború után nemcsak politikai területen voltak problémák, hanem az egyén szintjén is. A felgyorsult technikai fejlődés, az ökológiai válság, az urbanizáció, az elidegenedés magában hordozta azt, hogy a művészeknek ezekre válaszolniuk kellett sajátos formanyelvükkel. Az ember és a technika konfliktusa tovább gyűrűzött, és számtalan kínzó kérdést, megoldatlan problémát hozott magával. Ilyen a tömeges munkanélküliség, az urbanizáció veszélyei, a kábítószer fogyasztás növekedése, a bűnözés, a család válsága, az emberi kapcsolatok ellaposodása. Általánosságban jellemzi ezt a korszakot a lázadás, a korlátok elvetése, az önmutogatás, a sokkolás, a kapcsolódás különféle politikai és vallási mozgalmakhoz, filozófiai áramlatokhoz és lehetőleg mindenféle kötöttség elhagyása.

Az avantgárd mozgalmak sajátos művészi eszközeikkel ezekre a gondolatokra reagálnak. Az art brut a klasszikus avantgárd irányzatokhoz nem sorolható, ha mégis szeretnénk meghatározni a helyét a különböző irányzatok között, leginkább az európai, azon belül a francia informel irányzatához köthető.

Az art brut művészet fogalmát sokan tág értelemben szokták használni. Az agresszív hatású műveket ugyanúgy ide sorolják, mint a pszichiátriai betegek művészetét. Egyes művészettörténészek a primitív népek, a rabok alkotásait, sőt bizonyos gyermekrajzokat is az art brut-ba sorolják.

Az art brut irányzat a XX. század második felében, Jean Dubuffet-nek köszönhetően egyre inkább a figyelem középpontjába került, mind a művészetek, mind a pszichiátria területein. A képzőművészek, a művészettörténészek és a kritikusok a művészi értékteremtés oldaláról kezdték vizsgálni a pszichiátriai betegek alkotó tevékenységét. A pszichiátriában eleinte a művészi alkotásokban felismerhető pszichopatológiai tüneteket vizsgálták, majd az alkotó tevékenységet, mint terápiás eszközt kezdték alkalmazni a kreatív és művészetterápia keretében.

Az art brut mozgalom legjelentősebb alakja Jean Dubuffet (1901—1985) francia származású képzőművész volt, aki művészeti tevékenységének egyik fő céljaként határozta meg tanulmányozni, összegyűjteni és megőrizni a pszichiátriai betegek, a perifériára szorultak és naivok vizuális alkotásait. Elsőként 1949-ben, Párizsban rendezett kiállítást a különböző pszichiátriai intézetekben összegyűjtött művekből. A kiállítás katalógusában jelenik meg először az „art brut” kifejezés, aminek szó szerinti jelentése, nyers, brutális, csiszolatlan művészet