Jean Dubuffet (1901—1985) francia származású képzőművész volt, az art brut mozgalom jelentős alakja. Művészetének egyik fő célja tanulmányozni, összegyűjteni és megőrizni a pszichiátriai betegek, a perifériára szorultak és naivok vizuális alkotásait. 1949-ben, Párizsban rendezett kiállítást ezekből a művekből. 63 ismeretlen ember 200 alkotását mutatta be. A kiállítás katalógusában jelenik meg először az „art brut” kifejezés.
Jean Dubuffet - többszöri nekirugaszkodás után - 1942-ben végleg visszatért a művészetekhez, műtermet bérelt, alkotni kezdett és megtalálta sajátos, egyéni stílusát, létrehozva egy spontán, közvetlen kifejezési módot.
Dubuffet-t lesújtotta a II. világháború alatt látott, tapasztalt pusztítás. Szándékosan egyszerű, gyerekes stílusban örökítette meg a háborús Párizs mindennapi életét. Első tárlata a német megszállás alól felszabadult Párizsban volt, de művei nem arattak egyértelmű sikert. A kritikusok és művészetkedvelők véleménye erősen megoszlott a festményeken megjelenített brutalitás láttán.
A művészre nagy hatást gyakoroltak az 1940-ben felfedezett lascaux-i barlangrajzok, a Brassai által lefényképezett párizsi graffitik, a II. világháború alatt készült és kiállított gyermekrajzok, a természeti népek alkotásai, valamint az elmebetegek festményei. 1945-ben, miután több svájci elmegyógyintézetben látogatást tett és megismerkedett az ápoltak alkotásaival, egy barátjának írt levelében először használta az „art brut”, vagyis a nyers művészet kifejezést.
A művészt annyira lenyűgözték a betegek művei, hogy saját későbbi munkái során, mint „vizuális élményt” ezeket beépíti saját alkotásaiba.
Érdekelték az egyszerű, természetes dolgok, fontosnak tartotta a képzelet, a fantázia szabadságának és zabolázatlanságának megtartását, megjelenítését a művészetben. Meggyőződése volt, hogy a jelhagyás, az alkotás ősi emberi késztetés. Ő maga is olyan nyers, gátlástalan művészetre törekedett, amely egyszerre volt komikus, szatirikus, csiszolatlan és abszurd.
1946-ban rendezett kiállításán mutatta be kortársairól, az avantgárd akkori legjelentősebb alkotóiról készített portréit. Ezekre az arcképekre az „antipszichológiai” és „anti-individualista” jelzőket használta és ezt mondta róluk: „Úgy tűnt, amikor megfosztom személyiségétől a modelljeimet, általánosítom megjelenésüket, s elemi emberi alakokká alakítom őket, sikerül felszabadítanom, s a festészet szolgálatába állítanom olyan mechanizmusokat, amelyek felkavarják a képzeletet, s nagymértékben növelik a kép kisugárzását.” Alkotásaihoz a képzőművészetben szokatlan, egyszerű alapanyagokat használt, mint a homok, sóder, fakéreg, levelek és kidobásra ítélt háztartási lomok.
1953-ban készíti első lepkeszárny-kollázsait. A technikai fejlesztéseken túl Dubuffet ezen technika alkalmazásakor teret enged az improvizációnak is. Olyan nyomólemezeket használ, amelyek rajzolata nem határozza meg előre a készülő ábrát, így a képek szinte véletlenszerűen születnek. A művész játszik az elemek egymásra helyezésével, a színek egymásra nyomásával a formák véletlenszerű kialakításával. Ezzel a technikával hozza létre azt a sorozatot, amelyben a művek címe a botanikát idézik (Lomb madárral, Arany pusztaság, Vadont irtó telepesek).
1956-ban készíti Asszamblázsok című sorozatát, amelyben a művész kiéli kísérletező kedvét és megalapozza egy új album születését, melynek a Jelenségek címet adja. A művek jórészt előzetesen kiválasztott, majd újraillesztett elemekből álló föld-, fal-, kőlenyomatok (Panaszkódó nő, A harcos, Héjágy, Lepra, Bőrkövezet). Dubuffet végső célja ezzel a munkával egy asszamblázs-nyomattal készülő sorozat létrehozása, melyben egy sajátosan grimaszos, mosolygós világot teremt mulatságosan felöltöztetett „répaorrú” emberekkel. Ez a sorozat mesteri lezárása a művész ezen alkotói periódusának.
1963-ban új könyve jelenik meg, melynek címe: L’Hourloupe. Ez a könyv egy új korszak, az eddig használt technikákhoz képest merőben más technikával készülő alkotások időszakának kezdetét jelentette. A művek elkészítéséhez a szerigráfia technikát alkalmazza, amely jól illeszkedik új elképzeléseihez, amelyben zárt formákat és árnyalatok nélküli színvilágot teremt.Dubuffet művészetére is használták és még mai nap is alkalmazzák az art brut megjelölést. Azonban ő nem volt művészeten kívüli, bár saját művészetével és az art brut művészek támogatásával megkísérelte a művészet bevettnek számító fogalmait felforgatni és kísérletet tett új választ adni egy régi kérdésre, miszerint ki, hogyan és miből hozhat létre műalkotást. Művészi és elméleti munkássága a legkülönbözőbb művészekre gyakorolt jelentős hatást.
